Miniszteri köszöntő

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, köszöntöm Önöket a Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémia honlapján!

A magyar kormány támogatásával 2019 júliusában, huszonegy ország részvételével megalakult a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia, amely nemzetközi összefogást valósít meg a rákkutatásban és gyógyításban. A közös munka kiterjed az ellátás valamennyi területére, beleértve a sebészetet, a sugár- és kemoterápiát, a nemzeti rákkontroll programok összehangolását és a szakemberek továbbképzését, de az országok közötti kooperáció megjelenhet a gyógyszerinnovációban és klinikai kutatásokban is.

Az Akadémia a létrehozásával ez a régió rendkívül jelentős lépést tehet előre abban az irányban, amit Nyugat-Európa és az Egyesült Államok már megtett. Tekintettel azonban arra, hogy minden viszony más, mások a körülményeink, mások a lehetőségeink, és egyenként, szeparáltan gyengék vagyunk, ez az összefogás nemcsak az onkológiában, nemcsak általában a medicinában, hanem azon túlmenően is erősíti ezt a régiót, és ezeket az országokat.

Prof. Dr. Kásler Miklós